Hello!
_

Beiratkozás

A beiratkozáshoz csak a gyermek TAJ kártyájára és lakcím kártyájára van szükség.

 

Beszoktatás

A beszoktatásnál különösen fontos az egyéni bánásmód. Az első látogatások alkalmával elbeszélgetünk a gyermek szokásairól, arról, mit szeret játszani, és hogyan viselkedik különböző helyzetekben. Így a beszoktatás során olyan játéktevékenységekre hívjuk a gyermeket, amit velünk is szívesen játszik az anyukája helyett.

 

Az elválás nehéz a gyermekeknek és a szülőknek egyaránt. Ezt igyekszünk azzal megkönnyíteni, hogy az első napokban a szülő is itt marad a gyermekkel és részt vesz a napi életünkben. Első nap csak 1 órát töltenek itt közösen, majd ezt az időt fokozatosan – a gyermek egyéni sajátosságait figyelembe véve növeljük. Második naptól kezdve – rövid időre – már „anyu elmegy vásárolni”.

 

A beszoktatást alatt a gyerekek behozhatják azokat a tárgyakat, amelyek őket megnyugtatják (cumi, takaró szőrike, rongyi stb).